Egy Kis Patchwork Történelem :-)

  Patchwork= foltvarrás, olyan kézimunka fajta, amelyet eredetileg az amerikai földművesek asszonyai készítettek főleg elhasznált ruhaneműek még használható részeiből későbbiek folyamán már nem csak ruhaneműket használtak . Parchwork jelentése foltvarrás .  Összetett nagyon aprólékos folyamat  és egyben nagyon időigényes munkafolyamat. Nagyon sokszor  használják  a maradék szót amit Én nagyon nem szeretek hisz amikor megvásárolok egy […]

Kézművességről egy kis ízelítő….

Kézművesség… Kézművességnek nevezzük az emberi erővel és kézi szerszámaival – a természetes eredetű alapanyagokon – végzett forma-átalakító tevékenységet, és kézműves-terméknek az így létrehozott termékeket. A termék lehet félkész- vagy késztermék. A meghatározás ugyan emberi erőt említ, de a mai korban elfogadható, ha a „gépi erő” használatával kibővítjük a fenti gondolatot, mert pl. a fúrás, esztergályozás […]

Egy Kis Hagyomány….

  Hagyomány alatt általában az elődök örökségéből azokat a cselekvéseket, dolgokat értjük, amelyeket nemzedékről nemzedékre változatlan formában tesznek és készítenek az adott társadalom  tagjai szociokulturális öröklés (beleszületik az egyén az adott társadalomba és tovább viszi ősei hagyományait) alapján. A hagyományok az adott társadalom értékrendjét, világszemléletét tükrözik. A hagyományok nem mindig racionálisak, sokszor nem állják ki a […]

Parafa Tulajdonságai

  A parafa tulajdonságai A közölt adatok és megállapítások elsősorban a nyers parafa kéregre illetve az abból gyártott tömbösített ( agglomerált ) parafára vonatkoznak. A parafa rendkívül rugalmas anyag, kb.30-50 % összenyomást visel el károsodás nélkül. A parafa víztaszító, vízzáró tulajdonságú, ugyanakkor páraáteresztő. Nedves környezetben egy kevés vizet fel tud venni, de nem szívja magát […]

Parafa

Parafából: A parafa különleges anyag: puha és rugalmas, könnyű, vízzáró, tűzálló, hangszigetelő, hőszigetelő, rezgés-csillapító tulajdonságai miatt a mindennapokban számtalan célra használják köztünk alkalmas nagyon strapabíró táskák elkészítésére is .Mai modern technológiának köszönhetően rendkívül széles színskálából  ,mintából lehet választani .Parafa Őshazája Portugália általunk forgalmazott termékek alapanyagai Portugáliából származnak.

Egy Kis Vegán Történelem …….

Az első vegán társaság 1944-ben jött létre Donald Watsonnak köszönhetően, ám maga a fogalom csak az 1960-as években kezdett el bekúszni a köztudatba. Viszont szinte kizárólag növényi táplálékon évszázadokon át éltek az emberek, ezt ne felejtsük el! Amikor a szegények asztalára nem kerülhetett hús, akkor azt főzték meg, amit a természetben (a kertjükben, az erdőkben […]

Még Több Vegán

A Vegán Emberek semmilyen állati eredetű dolgot nem esznek meg illetve nem viselnek (hordanak)Nekik fejlesztettük ,alkottuk a PARAFA /VEGÁN kategóriát . Para tölgy kérgéből előállított 100 % természetes alapanyagot használunk !!!! A vegetarianizmus a nevéből eredően az a táplálkozási gyakorlat, melynek követője bármilyen állat  megölésével elkészített táplálék elfogyasztását elveti. Több formában létezik, aszerint, hogy a húson kívül mely […]

Vegán Történelem

  A veganizmus az állati eredetű termékek használatának mellőzése és az ehhez kapcsolódó filozófia, ami elutasítja az érezni képes állatok árucikk státuszát; amely megnyilvánul a táplálkozás, a szórakozás, a ruházkodás és a higiéniai termékek választásában is. A veganizmus követőjét vegánnak nevezik. A közhiedelemben néha tévesen különbséget tesznek a vegánok és a veganizmus különböző típusai között aszerint, hogy milyen megfontolásból, motivációból dönt valaki a […]

Környezet tudatosság hosszútávon

Miért érdemes nem egyszer-használatos  vagy csak nagyon rövid ideig használható táskát vásárolni  ?Amit nagyon rövid idei tudunk használni mert elszakad,kiszakad azt utána egyből  a szemétbe tesszük  . Mai világban egyre többen részesítik előnyben a hosszútávon is használható minőségi termékeket  .Aminek köszönhetően nagyon sokat szánnak akár  nagyobb összeget is prémium minőségű táskákra,termékekre ŐKET  hívják tudatos vásárlóknak!! […]

Nincs min változtatni ha valami tökéletes …

Nincs min változtatni ha valami tökéletes hisz a bőr ősidők óta felhasználják strapabíró minőségű termékek elkészítéséhez hisz régen nem volt jellemző az egyszer-használatos dolgok készítése,használata    . Táskáinkat hosszútávra terveztük mivel kiváló minőségű bőrből és hagyományos kézműves technológiával készülnek. A bőr ősidők óta felhasznált természetes alapanyag.Bőrből, prémből készültek az első egyszerű ruhák, lábbelik. A bőrt […]

Adatvédelmi beállítások
Cookie neve Engedélyez
Cookies
A Cookie-kat használjuk, hogy jobb internetes élményt nyújtsunk.
WooCommerce
WooCommerce rendszert használunk. A kosár és megrendelés feldolgozásához 2 cookie-t szükséges: woocommerce_cart_hash & woocommerce_items_in_cart. Ez a 2 cookie szükséges az oldal megfelelő működéséhez és nem kapcsolható ki.
Google Analytics
A weboldalunk fejlesztése érdekében nyomon követjük az anonimizált felhasználói adatokat.
Facebook
A Facebook segítségével nyomon követjük a kapcsolatokat a közösségi médiával.
x

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.